Drámai bejelentés Szijjártó Pétertől: magyar állampolgárokat evakuáltak Iránból

2025. június 19. 06:39

Evakuálás a perzsa országból.

2025. június 19. 06:39
null

„A kormány alapos tervezést követően hat magyar állampolgárt evakuált Iránból, illetve ezzel párhuzamosan a biztonsági körülmények javulásáig felfüggesztette a teheráni nagykövetség helyi működését” – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a Közel-Keleten egyre súlyosabbak a harcok, emiatt több, Iránban élő magyar állampolgár is kimenekítésre kérte a kormányt.

„Ez egy bonyolult és alapos tervezést igénylő művelet volt, hiszen Iránban súlyos rakéta- és bombatámadások zajlanak, az ország légtere zárva van, nagyon sokan hagyják el Teheránt, a közlekedési körülmények sem igazán ideálisak. Ezért komoly előkészítési munkákat követően a tegnapi nap folyamán szárazföldön személygépkocsikkal Azerbajdzsán irányába szerveztük meg az evakuációt kérő magyar állampolgárok kimenekítését Iránból” – tudatta.

A hajnali órákban, tizenkét órás határon történő várakozást követően hat magyar állampolgárt át tudtunk vinni Azerbajdzsánba, akiket az iráni-azerbajdzsáni határ oldalán a bakui nagykövetségünk munkatársai vártak, és most már meg is érkeztek Bakuba, onnan a hazaszállításukat is szervezzük"

– folytatta.

„Mivel minden, evakuációt kérő magyar állampolgárt el tudtunk juttatni Azerbajdzsánba, ezért úgy döntöttem, hogy a teheráni nagykövetségünkön dolgozó valamennyi diplomatát és családtagjait is arra utasítottam, hogy hagyják el Iránt, így a nagykövetség munkatársai és családtagjai, összesen tizenöten, köztük gyermekek is, szintén átmentek Azerbajdzsánba, így a teheráni nagykövetség munkáját a biztonsági körülmények javulásáig, átmenetileg onnan fogják ellátni. Muszáj volt ezt a döntést meghoznom az ott dolgozók és családtagjaik, köztük gyerekek, életének megvédése érdekében” – tette hozzá Szijjártó Péter.

(MTI)

Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala


Ezt is ajánljuk a témában

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szulez
2025. június 19. 08:35
Hatalmas segítség az érintetteknek és főleg az itthon várakozó családtagoknak!
altercat1
2025. június 19. 08:14
Gratula a kimenekítéshez!
Obsitos Technikus
2025. június 19. 07:34
Három komment, aztán egy se látszik. Hogy van ez? 😁😁
gyzoltan-2
2025. június 19. 07:26
"Drámai bejelentés Szijjártó Pétertől: magyar állampolgárokat evakuáltak Iránból" Ez igazán nagyon szép! -bár nem hiszem, hogy a magyarság titkosszolgái lettek volna...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!